Copyright © Kreativ Muzsi
Design by Dzignine
2013. április 30., kedd

Cameo

A zöld fonalat még akkor vettem, mikor nem kezdtem el festeni. Majd írta Buci, hogy nem tud lefotózni egy lila-türkizt, és látatlanban elvittem. Mindezt lace vastagságban, 1300m/100g. Hova tettem az eszem??? Tervem nem volt hozzá, csak beleszeretős volt a színe. Aztán karácsonykor begyűjtöttem őket Esztertől, így nyilván egymás mellé kerültek, és rögtön láttam, hogy jó kis párost alkotnak! Többen kötötték éppen a Cameo-t, beindult a vezérhangya, készülhetne ebből is az! Na, nem egy szállal, de még kettővel is igen vékonyka lenne. Egyszer olvastam valakinél a Ravon a Navajo technikáról, ami azonmód ki is ment a fejemből. De volt egy kötős találka, ahol Marcsi említette a cérnázásról beszélgetve szintén ezt a technikát. Hopp, összeálltak a dolgok: a fonal, annak "megvastagítása" és a minta... Bár éppen egy nagy projektben voltam benne, el is kezdtem azonnal, majd mikor láttam, hogy ez jó lesz, félretettem. Sokáig pihent, majd néha elővettem.



Nem szerettem kötni,megvallom őszintén. Oda kell figyelni a 3 szálacska miatt, hova bökdös az ember, és a lustakötés is utálatos dolog, nehezebben szúrok fordítottba simát. A sorok egyre hosszabbodtak, uncsi volt, és lassú. A végén meg a csipke, brrrr... ráhajtás, kettőt simán összeköt. Miközben fordított szemek vannak, naneee. Inkább balra dőlő fogyasztásokat kötöttem. Mivel a minta akkora lehet, amekkora akar, a zöldet addig kötöttem, amíg a fele el nem fogyott, a csíkosat, míg a kék fele el nem fogyott. A végén örökké méregettem, hogy mikor hagyjam abba. Még 8 g volt hátra, amikor elkezdtem a leláncolást, 4 maradt. Egy csíkhoz 5 kellett, úgyhogy eltaláltam :))) A leláncolás maga 1,5 órát vett igénybe aúúúúa! A kendő nagyon finoman blokkolva is totál elfoglalta az ágyat...









Ravelry link
Minta/Muster: Cameo
Fonal/Garn: By Buci, kézzelfestett, 1300m/100g, kék: 96g, zöld: 96g. Átszámítva 832m.
Tű/Nadel: 3mm Knit Pro symphonie wood, cserélhető tű
Méret/Grösse: óriáááási

2 megjegyzés:

  1. Cserébe nagyon szép lett! :)
    rokkával navajoztad???

    VálaszTörlés
  2. Bocsi, most látom csak, hogy írtál!
    Nem rokkával, csak kézzel :) mármint huzgáltam potnt mint a fonásnál, ás úgy kötöttem.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók